MOZGALOMINDÍTÓ TÁMOGATÓI EST

ELDÖRDÜLT A STARTPISZTOLY!

2016. április 2-án, a mozgalom indítására meghirdetett támogatói esten - ahogy ígértük - elrajtolt a "mezőny", vagyis kezdetét vette a LÉPJ EGY MOSOLYÉRT - 100 LÉPÉS Érted és Érte! mozgalom.

Az est folyamán olyan meghívott előadók szóltak az önzetlen segítségnyújtásról, illetve a testmozgás jelentőségéről, mint Dr. Garaczi Imre, a Veszprémi Egyetem filozófus docense, illetve Dr. Gelencsér Katalin gyermekorvos. Rövid zenés műsort adtak a pápai Barátság Klub mozgás és értelmi fogyatékos gyermekei. A rendezvényt a veszprémi ÉSTE Formáció (Süle Zsolt és Trócsányi Gergely) saját dalszövegei és zenéi színesítették.

Ahogy a kiírásban is szerepelt, egyik fő támogatónk, a Four Gates Hungary Kft. által felajánlott 20 db professzionális lépésszámláló átadásáról is gondoskodtunk, így azoknak a nevezőknek, akik az eseményen részt tudtak venni, a helyszínen adta át a lépésszámlálókat a cég képviselője. (A többi regisztrálónak, akik ezen az estén nem voltak ott, postán juttatjuk el az ajándékot!)

A pápai Barátság Klub gyermekei is kaptak ajándékba lépésszámlálót, hiszen elsők között jelezték részvételüket a mozgalomba, hogy akár kerekesszékkel is teljesítsék ezt a 100 000 lépéses vállalást. Nem titkolt céljuk, hogy segítsék küldetésünket és együtt hívjuk fel olyan egészséges gyermekek és felnőttek figyelmét a mozgás fontosságára, akiknek a járás természetes dolog.

A mozgalom 2016. november 30-ig tart, így aki kedvet érez saját egészségének megőrzése, illetve későbbi betegségek elkerülése érdekében mozogni, csatlakozzon hozzánk!

Kérjük azt se felejtse el, hogy míg önmagáért gyalogol, egy betegség következtében nehéz anyagi körülmények közé került családnak is segít minden egyes lépésével!

Tegyen most Ön is egy mosolyért!
Köszönjük!

Támogatói estünkön több meglepetéssel is készültünk az általunk támogatott családoknak. A fellépő gyerekeknek összeállítottunk egy kis szeretetcsomagot, friss gyümölcsökkel, finomságokkal.

Valóra váltottuk egy pápai kislány álmát. A támogatói jegyek egy részéből megajándékoztuk Nikit egy beszélő szoftverrel felszerelt tablettel, ami a további beszédfejlesztéséhez elengedhetetlen.

A támogatói jegyek másik feléből az általunk támogatott családok részére vásároljuk meg a szükséges élelmiszereket, tápszereket, bébiételeket.

A rendezvényen készült képek megtekintéséhez kattintson ide:  

© "Tégy egy mosolyért" Egyesület - Számlaszám: OTP Bank 11748083-20026422, Adószám: 18659252-1-19,  Nyilvántartási szám: 19-02-0003548 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el